Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

2018-AS VARRÓTERVEK

Kovács Dóra - 2018. 01. 26. 10:00:00
2018-AS VARRÓTERVEK
Az előző évet már lezártam, de nem meséltem nektek arról, hogy mik a jövőbeni terveim a varrással, a ruhamárkámmal kapcsolatban. Ezt január elején akartam megírni, de aztán hopp, január vége lett, lassan értelmét veszti évtervezős bejegyzést írni :) Nekem elég lassan indul be ez az év, már ami a hozzáállásomat illeti, valahogy nem jön a nagy lendület, de terveim és ötleteim vannak bőven. Ezeket most leírom ide is, hogy majd egy év múlva vissza tudjam nézni, mit nem sikerült véghez vinnem :) És talán ha ide leírom, akkor nagyobb lesz a motivációm is, mert nem szeretnék szégyenben maradni előttetek. 

Valószínűleg a fele sem fog összejönni, illetve lehet, hogy valamit csak elkezdeni tudok (bár az is valami), de úgy vagyok vele, hogy inkább merek nagyot álmodni.

Ez a Thaiföldön feltörekvő fácska is úgy gondolta, hogy ő bizony mer nagyot álmodni, kövek közül, semmi földből kinőtt és mostmár turisták ezrei látogatják. Na jó, nem csak miatta jönnek ide az emberek, de lássuk be, ő elérte amit akart, él :) Ez a kép számomra nagyon inspiráló.

Az én terveimnek csak a pénz és a képzeletem szabhat határt. Na de ha már képzelni sem merek, akkor arra tuti, hogy nem lesz pénz, úgyhogy inkább képzelek nagyot és esek pofára a magasból :). És van egy olyan mondás is, hogy amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani. Úgyhogy hajrá nekem! :)

  • tavaly elkészült ez a weboldal, de webshopom még nincs. Ez idén megszületik és működni fog.

  • megpróbálok kollekciókban (koncepcióban) gondolkodni ezután. Nem a klasszikus értelemben vett tavasz-nyár, ősz-tél kollekciókra kell gondolkodni, inkább kisebb kapszula kollekciókat szeretnék, amelyben a különböző fazonú ruhák valamilyen tematika alapján kapcsolódnak egymáshoz. De az egy-egy darabos egyedi ruhakészítést (akár megrendelésre, akár a saját kreativitásom megélésére) sem adom fel, csak azok a kollekciókon kívül önálló életet élnek majd :)

  • más designerekkel karöltve és ötletelve közös kollekciókat tervezni és megvalósítani. Egy ilyen együttműködés idén biztosan lesz, már folyamatban… :)

  • A fentebb említett kollekciókat profi fotóssal, modellel, profi körülmények között lefotózni. Erre szükség van a készülő webshop miatt is, hogy egységes képek legyenek. Meg ugye én sem leszek mindig csinos és fiatal, és amúgysem értek a modellkedéshez. :)

  • új ruhadarab: a kovacsdora fehérneműt kifejleszteni, amely kényelmes, jó minőségű és igazán csajos :). Ezen az úton már elkezdtem valamit, meglátjuk, mi sül ki belőle és mennyire illik bele a repertoáromba

  • Lillával (a PurpleTurtleBag varrólányával) varróworkshopokat tartunk mostmár másfél éve, kétféle workshopunk van, ideje újakat is kitalálnunk. :) A workshopos oldalunkat itt találjátok: Vágj bele! – varróworkshopok

  • erre a blogra havonta min. 2 bejegyzést írni :)

  • és végezetül – egyelőre inkább álmom, mint tervem, de ugye merjünk nagyot álmodni –  egy cuki kis varróműhely és ruhabolt Budapest belvárosában :)

Ez utóbbinak bevonzására ideteszek egy képet, ami nagyon hasonlít arra, amit elképzelek, hátha könnyebb lesz így ezzel álmodnom. :) Egyébként ezügyben is nyitott vagyok más designerekkel összefogni is, illetve titkos vágyam, hogy ez a varróműhely egyben egy kis kávézó és közösségi tér is legyen, ahová nem csak ruhavásárlás céljából érdemes betérni.