Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

AZ ÉV SZÍNEI?

Kovács Dóra - 2018. 03. 06. 09:00:00
AZ ÉV SZÍNEI?
Úgy látszik, azt a fogadalmamat (vagy inkább tervemet) nem sikerül teljesítenem, hogy havonta 3 bejegyzést írjak ide, gyakorlatilag februárban egyet sem sikerült. Azt hiszem, hogy ezt el is engedem, és megpróbálom a havi egyet, és ha ezt túllépem, akkor megveregetem a vállamat. :)

Az eddigi munkásságomra nem nagyon volt jellemző a koncepcióban való gondolkodás. Sok ötletem van, sok színt szeretek össze-vissza kombinálni (persze a jóízlésem határain belül), de ebben a sokaságban elveszek, nem érzem az egységet a ruháimban, legtöbbször azt sem tudom, hogy mibe kezdjek bele. Sokan mondjátok, hogy a kovacsdora ruhákat márpedig fel lehet ismerni, saját stílusa (stílusom) van, ti letisztultnak látjátok, én azonban sokszor úgy érzem, hogy káosz van, a fejemben is, és a fogason is, ahová a kész ruhák kerülnek.  Ezzel a képpel tudnám szemléltetni.

Ha ti nem is így látjátok, én sajnos igen, és úgy döntöttem, hogy idén ezen változtatok, megpróbálok a ötlet- és színhalmazokból egy kisebb metszetet választani, és arra fókuszálni egy-egy szezonban, kollekciókat tervezni, és megvalósítani, ahogy a NAGYOK csinálják. :)

De hogyan kezdjek ehhez hozzá?

Először is le kell szűkítenem a színpalettámat, egy kollekció csak néhány, egymással harmonizáló színből fog állni. Természetesen az egyedi kéréseknek, egyedileg választott színekből, továbbra is igyekszem eleget tenni, ám azt be kell látnom, hogy havonta max 1-2 ilyen egyedi megrendelés fog beleférni az időmbe. Mert egy kollekció elkészítése nem kis feladat, még akkor sem, ha kicsi kollekcióról beszélünk, több időre van rá szükségem, és mikor elkészül, utána már a következőn kell dolgoznom. :) Nagyon szeretem, ha meg tudom valósítani a megrendelő elképzelését, mint egy klasszikus értelemben vett varrónő, valamint nagyon sokat tanulok is általa, de a kreativitásomat nem ezekben az “egyedi” feladatokban tudom kiélni. Ahhoz, hogy gyorsabban tudjak fejlődni a szakmában, és előrébb lépni (eljutni a belvárosi varróműhely és bolt álomig :) ), sokkal többet kell foglalkoznom a saját stílusom és márkám kialakításával.

Hogy mi alapján választok színeket? Ez egy nagy dilemma volt nekem. Mint említettem, elég sok színt szeretek, azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá a színszelekcióhoz :) . De a pénz nagy úr, nem tudok mindenféle színű anyagból sok métert bevásárolni, ezért egyelőre bevásároltam 6 színből.
Egy ideje figyelem a fast fashion üzletek “divatszíneit”, és azt vettem észre, hogy általában követik a Pantone cég által meghatározott év színeit. Ez úgy működik, hogy ők minden évben meghatároznak egy “év színét”, egy adott árnyalatban, de mellé még meghatároznak egy jó pár színt, hogy melyek lesznek a divatos színek a következő évben. Idén a lila a színünk (ennek nem biztos, hogy mindenki örül), meg még nagyon sok más szín van mellé megadva amolyan irányelvként, igazából mindig lehet köztük találni szimpatikus színeket :). Én is találtam jó néhányat, de elég sok a világos árnyalat, ami ruhában sokszor nem annyira praktikus. Mert nem mindegy ám az sem, hogy az ember lánya ruhát varr az év színeiből vagy éppen a bútorait festi ilyenre :).

Ezek a tavasz/nyár színei szerintük:
https://www.pantone.com/fashion-color-trend-report-london-spring-2018

Ez pedig az idei ősz/tél:
https://www.pantone.com/fashion-color-trend-report-new-york-fall-winter-2018

Ezek pedig az én választott és vásárolt színeim:

Ami azt illeti, nem sok ponton van átfedés :) Engem most ezek a színek szólítottak meg, és közben el is engedtem azt a törekvésem, hogy kövessem az aktuális színdivatot. Viszont figyelembe vettem azt, hogy olyan színeket válasszak, amelyeket ti is szerettek, amelyek sok mindenkinek jól állhatnak, és egymással jól kombinálhatóak. Persze ez nem jelenti azt, hogy most fél évig más színű anyagokra rá sem nézek, azt ki sem bírnám :) biztosan fogok másból is varrni, de ez lesz az alap, ezek a színek lesznek azok, amelyekből a tavaszi-nyári basic darabokat megvarrom, és ezekből lehet majd utána is rendelni, más méretekben is akár.
Ősszel pedig azt hiszem, egy kicsit be fogok barnulni, amúgyis nagyon kedvelem a melegebb színeket, a sötétbarnát, az okkersárgát, a sötétzöldet vagy éppen a bordót.

Már készül a webshopom, remélhetőleg nyáron már ott is találkozhattok az ebből készülő új kollekcióval, és nem csak a Facebook oldalamon. :)